Örömmel tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a napelemes rendszerünk átadásra került, ezért 2023. szeptember 3-tól vállalási árainkat 30 %-al csökkentettük. Alább már az aktuális árainkat olvashatják.
Festék eltávolítás gyári fényezésű karosszéria elemről:
Egy teljesen gyári fényezésű Lada ajtó, amin körülbelül 100 mikron vastagságú festékréteg volt. A képeken jól látszik, hogy minden a fémen előzetesen történt csiszolás látható, ebben az esetben minimális csiszolás ami a gyárban történt meg, teljesen kivehető.
Festék eltávolítás utólagosan javított, és fényezett karosszéria elemről:
Ezen teszt felület pedig egy „agyongittelt” ajtó amit már korábban lakatoltak, festettek. A képek tanulságai szerint, itt 1,5 mm-es gitt és festékréteggel volt dolgunk, de a szódaszórásnak ez sem okozott gondot, maximálisan visszakaptuk a festés előtti felületet. Ellenben érthető módon a szórási idő is növekedett, közel duplájára. A szódaszórás érdekessége, hogy bár a festékrétegeket eltávolítja, a rozsdát, például a felületi rozsdát sem tudja eltávolítani. Cserébe, így jól látszódik, hogy hol kezdődött meg a rozsdásodása a karosszéria elemnek.
Jelenlegi áraink: |
Szódaszórás rezsióradíja | 42.000 Ft / óra |
Áraink nettó árak. |